“…Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te
is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm,
hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két
asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még
egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott
Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a
két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a
templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem
az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem…!” –
óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni
szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott,
ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány.
Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot
szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor
meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az
hogy igazán?! – háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán?
Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az
igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni
szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból?
Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért
ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se
hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.
És akinek azt mondta, hogy dömdödöm, megértette őt? – kérdeztem.
– Egészen bizonyos lehetsz benne – mondta Mikkamakka -, ámbár könnyen meglehet, hogy ezt a történetet
Aromo találta ki, és Dömdödöm tényleg nem tud mást mondani, csak azt, hogy dömdödöm.
– Már tudom is, hogy kinek mondta – csillant fel a szemem, de Mikkamakka nem válaszolt.
Előremutatott.
– Odanézz! Ott vannak.
Bizony ott voltak valahányan. Futottak elénk. „Isten hozott benneteket!” – kiabálták.
Ölelgettek engem is, mintha ezer éve köztük laktam volna. Egyszer csak a nagy lármában
hozzám fordult Mikkamakka.
– Akartál valamit mondani?
– Csak azt akarom… csak annyit akarok – dadogtam a hirtelen felzengő csendben -, hogy
dömdödöm.”
/Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő/
A teljes művet itt lehet olvasni.
A Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán számtalan csodás mű olvasható és tölthető le ingyen. Szeretettel ajánljuk!
[fblike]
Réka, 2014.02.19.