Új iskolába megy a gyermekem…

Tanítványaim jelentős része megírta tegnap a 8 osztályos és a 6 osztályos gimnáziumok írásbeli felvételijét magyar nyelvből és matematikából.

Izgatottan vártam, hogy megnézhessem, milyen feladatokkal találkoztak.

Pedagógusként úgy találom, nagyon komoly feladatsorokat kell, rövid 45 perc alatt kiválóan végigcsinálni annak, aki tehetségének, irányultságának megfelelően tovább akar lépni, új iskolában, új közösségben magasabb szintű tudásra vágyik.

Mégis talán számomra a legfontosabb, szülőként és gyermek-agykontroll oktatóként azt gondolom, ott van a legjobb helyen a gyermekünk, ahol szeretetteljes, barátságos, biztonságos környezet veszi körül, ahol bátorítják.  Ahol mindez lehetőséget ad arra, hogy megnyíljon, hogy lélekben is gyarapodhasson, megerősödhessen.

Mindenkinek az kívánom, hogy megtalálja magának ezt a helyet!

Az új évben a szülők jelentős részének döntést kell hoznia. Ha nem a nagyobbik gyermek érkezett el éppen egy felvételihez, egy útelágazáshoz, akkor az éppen első osztályba készülő kisgyermeknek kell iskolát találni hamarosangyermekagykontroll.

Itt is arra helyezném a hangsúlyt, hogy olyan iskolát, tanító nénit válasszunk, ahol gyermekünk biztonságban érzi magát, bátran megnyilatkozhat, kiteljesedhet. Barátságos, szeretetteljes légkörben növekedhet. Hiszen az iskolába szeptemberben bekerülő kisgyermek még óvodás, így fontos, hogy kapjon lehetőséget, időt a játékra.

A gyerekek többsége örömmel készül az iskolába. Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennük. Fontos, hogy az iskolába készülő gyermek kérdéseit vegyük komolyan, válaszoljuk meg minél pontosabban.

Érdemes augusztusban a leendő elsős kisgyereket hozzászoktatni az iskolai ritmushoz. Érdemes korábban lefektetni, hogy időben tudjon ébredni szeptemberben is. Érdemes kicsivel előbb kialakítani azt a ritmust, amelyet iskolás napokon is követni kell.

Dicsérjük a cselekedeteit, tetteit.

Agykontroll oktatóként, ha megkérdezem a gyerekeket milyen dicsérő mondatnak örülnél, csak néhány, nagyon gyakran használt mondat kerül előtérbe.

Álljon itt most 100 dicsérő mondat gyerekeink számára:

Száz kifejezés megerősítéshez, elismeréshez, bátorításhoz

Bámulatba ejtő vagy!

Becsüllek ezért!

Bíztam benned!

Büszke vagyok rád!

Csúcs!

De figyelmes vagy!

Egyedi felfedező vagy!

Egyedi ötlet!

Eltaláltad!

Érdekfeszítő, amit mondasz!

Értékes elképzelés!

Ez a te jó utad!

Ez az! Helyes!

Ez derék!

Ez ésszerű!

Ez figyelemre méltó!

Ez gyönyörű!

Ez hihetetlenül jó!

Ez igen!

Ez jó ötlet volt!

Ez nagyon jó!

Ez pompás!

Ez tetszik nekem!

Ez tökéletes!

Ezért tisztellek téged!

Ezt jól csináltad!

Ezt nem gondoltam! Dejó!

Ezt vártam Tőled!

Fantasztikus!

Fáradhatatlanul dolgozol!

Felnézek rád!

Felvidítottad a napomat!

Győztes vagy!

Hallatlan erős vagy!

Hiszek a tettrekészségedben!

Hiszek az erődben!

Hurrá!

Izgalmas ez a véleményed!

Jé, micsoda eredmény!

Jó a terved!

Jó munka!

Jól sikerült!

Kimagasló teljesítmény!

Kitűnő alkotás!

Kreatív tevékenység!

Lelkiismeretes vagy!

Magával ragadó, amit csinálsz!

Meglátod, sikerülni fog!

Micsoda képzelőerőd van!

Milyen találékony vagy!

Most eltaláltad!

Nagyon jól gondolod!

Nagyon okos!

Nagyszerű!

Nagyszerűen sikerült!

Nekem tetszik!

Nemes tett!

Nyerő vagy ebben!

Óriási elképzelés!

Örömöt szereztél nekem!

Ötletes!

Pompás!

Pontos vagy!

Remek, amit tettél!

Rendkívüli teljesítmény!

Ritka egyedi alkotás!

Semmi meg nem állíthat téged!

Szenzációs!

Szép munka volt!

Szép próbálkozás!

Szép, mutatós!

Szeretem a precízségedet!

Szeretetre méltó vagy!

Szívdobogtató az akaraterőd!

Szuper munka!

Szuper, amit tettél!

Támogatlak ebben!

Te csodálatos vagy!

Te egy gyöngyszem vagy!

Te egy igazi lovag vagy!

Te egy jó barát vagy!

Te egy kincs vagy!

Te élen jársz!

Te erre képes vagy!

Te fontos vagy nekem!

Te képes vagy erre!

Te megérdemelsz egy nagy ölelést!

Te nagyon okos, értelmes vagy!

Te őszintén kedves vagy!

Te páratlan vagy ebben!

Te vagy a csoda!

Te vagy a legjobb!

Te vagy a vidámság!

Tökéletes!

Tudtam, hogy megcsinálod!

Tudtam, hogy sikerül!

Tündéri vagy!

Tüneményes!

Tyű, de jó! Boldoggá tettél!

Ügyes!

Érdemes további újakkal kiegészíteni!

Készítette: az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” Óvodapedagógusok Országos Egyesület

Felelős kiadó: Nagy Jenőné