Sugározd mások felé!
Egy mosoly jót tesz annak, aki adja, és annak is, aki kapja azt!
A nevetés gyógyír minden bajra, gondra. A tiszta szívből jövő nevetés feloldja a feszültségeket. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a rendszeres nevetés egész napra jó közérzetet teremt, növeli az immunrendszer védekező erejét.
A társas nevetés segíti az egészséges önbizalom kialakulását, javítja a kapcsolatokat.
Ha meg akarunk tanulni ok nélkül is jókat nevetni, akkor ennek legjobb módja, ha lélekben ismét gyermekké válunk.
„A gyerekek 300-szor, 400-szor is nevetnek naponta, ám felnőttkorra ez mindössze 15-re csökken.”
Olvasható Dr. Madan Kataria Éltető nevetés című könyvében.
Kisgyermekkorunkban még mindannyian tudtunk ok nélkül is nevetni. Érdemes felfedezni magunkban a gyermeki lelkületet, a vidámságot, a játékosságot, hogy ismét könnyen kacagjunk, szabadon áradhasson belőlünk a jókedvű nevetés.
Saját tapasztalatom szerint érdemes sok időt eltölteni
gyermekeink társaságában. A gyerekek, ha lehetőségük van, sokat nevetnek, csodálatos dolog részese lenni ennek.
A gyerekagykontroll tanfolyamokon mindig megtapasztalom, milyen csodálatos együtt nevetni, gyerekekkel és szülőkkel egyaránt.
Érezd jól magad, kezdődjön nevetéssel minden napod!
Galleries
Itt a VAKÁCIÓ!
Pihenés, feltöltődés ideje!
A nyár kiválóan alkalmas arra, hogy kikapcsolódj, pihenj, és arra is, hogy éppen most kezdj bele életed legizgalmasabb kalandjába, egy AGYKONTROLL tanfolyam elvégzésébe. A rendszeres lazítás sok energiával tölt majd fel, segít megszabadulni a tanév fáradtságától, feszültségeitől.
Még mielőtt nekiindulsz a nyári kalandoknak, táboroknak, kirándulásoknak, érdemes eljönni gyerekagykontroll tanfolyamra. Sok-sok nyári sikert hozhat számodra ez a két nap.
Ha új közösségbe, táborba mész, segítségedre lesz abban, hogy könnyebben szerezz új barátokat, jó egészségben és jókedvűen táborozz.
Segít majd az elalvásban, felébredésben.
Sikeres lehetsz különféle játékokban, hiszen segítségül hívhatsz néhány különleges módszert ehhez, amit a tanfolyami két nap alatt sajátítottál el.
Amennyiben sportolsz, komoly segítséget kapsz.
Sportversenyek programozásával sokan értek már el nagyon szép sikereket, dobogós eredményeket.
A pozitív gondolatok és a lazítás mindig segít.
A különleges, nagyon hatékony 3ujj technika mindig kéznél lesz számodra, ha a legjobbat akarod kihozni magadból.
Érdemes az egészségedre is koncentrálni, hogy egész nyáron mindent megvalósíthass, amit csak elterveztél , jó megoldások jussanak eszedbe, minden helyzetben.
Néhány siker már végzett társaidtól, hogy kedvet csináljon neked, és minél többször eszedbe
jusson, te is képes vagy rá!
Csodálatos, élményekkel teli, szép nyarat kívánok Mindenkinek!
Sikerek:
“Táncversenyt programoztam. Párosban másodikak, csoportban első helyezettek lettünk! Mindenki nagyon örült!”
“Focimeccset programoztam.
Nyertünk és pontosan annyi gólt rúgtam, (2) amennyit elképzeltem.”
“Egyik nap az az érzésem támadt, hogy valamilyen fontos teendőmet nem végeztem el. Összetettem a 3 ujjam, azonnal rájöttem, hogy a hörcsögömet nem etettem meg.”
“Napról napra egyre jobban vagyok, könnyen elalszom. Egyre több barátom van, nagyon örülök, hogy elvégeztem a tanfolyamot!”
Okosodó
Olyan 4., 5., 6. osztályos gyermekek jelentkezését várjuk, akik szeretnék megtapasztalni azt, hogy “tanulni jó”! A szerdai- 17.00-kor kezdődő foglalkozásokon a gyerekek új tanulási módszereket ismernek meg és olyan új képességeket, készségeket sajátítanak el, amelyek megkönnyítik számukra az iskolában támasztott óriási követelményeknek való megfelelést, segítik őket az eredményes, örömteli tanulásban!
A foglalkozások tematikájáról – igény esetén – bővebb felvilágosítást küldünk.
Elérhetőségek: cser1ka.agykontroll
Tel.: +36 20 211 35 27
:: Email: info@kovacserika.com
Facebook: Hétszínvilág – Kovács Erika programjai
Szeretettel várunk!
Új iskolába megy a gyermekem…
Tanítványaim jelentős része megírta tegnap a 8 osztályos és a 6 osztályos gimnáziumok írásbeli felvételijét magyar nyelvből és matematikából.
Izgatottan vártam, hogy megnézhessem, milyen feladatokkal találkoztak.
Pedagógusként úgy találom, nagyon komoly feladatsorokat kell, rövid 45 perc alatt kiválóan végigcsinálni annak, aki tehetségének, irányultságának megfelelően tovább akar lépni, új iskolában, új közösségben magasabb szintű tudásra vágyik.
Mégis talán számomra a legfontosabb, szülőként és gyermek-agykontroll oktatóként azt gondolom, ott van a legjobb helyen a gyermekünk, ahol szeretetteljes, barátságos, biztonságos környezet veszi körül, ahol bátorítják. Ahol mindez lehetőséget ad arra, hogy megnyíljon, hogy lélekben is gyarapodhasson, megerősödhessen.
Mindenkinek az kívánom, hogy megtalálja magának ezt a helyet!
Az új évben a szülők jelentős részének döntést kell hoznia. Ha nem a nagyobbik gyermek érkezett el éppen egy felvételihez, egy útelágazáshoz, akkor az éppen első osztályba készülő kisgyermeknek kell iskolát találni hamarosan.
Itt is arra helyezném a hangsúlyt, hogy olyan iskolát, tanító nénit válasszunk, ahol gyermekünk biztonságban érzi magát, bátran megnyilatkozhat, kiteljesedhet. Barátságos, szeretetteljes légkörben növekedhet. Hiszen az iskolába szeptemberben bekerülő kisgyermek még óvodás, így fontos, hogy kapjon lehetőséget, időt a játékra.
A gyerekek többsége örömmel készül az iskolába. Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennük. Fontos, hogy az iskolába készülő gyermek kérdéseit vegyük komolyan, válaszoljuk meg minél pontosabban.
Érdemes augusztusban a leendő elsős kisgyereket hozzászoktatni az iskolai ritmushoz. Érdemes korábban lefektetni, hogy időben tudjon ébredni szeptemberben is. Érdemes kicsivel előbb kialakítani azt a ritmust, amelyet iskolás napokon is követni kell.
Dicsérjük a cselekedeteit, tetteit.
Agykontroll oktatóként, ha megkérdezem a gyerekeket milyen dicsérő mondatnak örülnél, csak néhány, nagyon gyakran használt mondat kerül előtérbe.
Álljon itt most 100 dicsérő mondat gyerekeink számára:
Száz kifejezés megerősítéshez, elismeréshez, bátorításhoz
Bámulatba ejtő vagy!
Becsüllek ezért!
Bíztam benned!
Büszke vagyok rád!
Csúcs!
De figyelmes vagy!
Egyedi felfedező vagy!
Egyedi ötlet!
Eltaláltad!
Érdekfeszítő, amit mondasz!
Értékes elképzelés!
Ez a te jó utad!
Ez az! Helyes!
Ez derék!
Ez ésszerű!
Ez figyelemre méltó!
Ez gyönyörű!
Ez hihetetlenül jó!
Ez igen!
Ez jó ötlet volt!
Ez nagyon jó!
Ez pompás!
Ez tetszik nekem!
Ez tökéletes!
Ezért tisztellek téged!
Ezt jól csináltad!
Ezt nem gondoltam! Dejó!
Ezt vártam Tőled!
Fantasztikus!
Fáradhatatlanul dolgozol!
Felnézek rád!
Felvidítottad a napomat!
Győztes vagy!
Hallatlan erős vagy!
Hiszek a tettrekészségedben!
Hiszek az erődben!
Hurrá!
Izgalmas ez a véleményed!
Jé, micsoda eredmény!
Jó a terved!
Jó munka!
Jól sikerült!
Kimagasló teljesítmény!
Kitűnő alkotás!
Kreatív tevékenység!
Lelkiismeretes vagy!
Magával ragadó, amit csinálsz!
Meglátod, sikerülni fog!
Micsoda képzelőerőd van!
Milyen találékony vagy!
Most eltaláltad!
Nagyon jól gondolod!
Nagyon okos!
Nagyszerű!
Nagyszerűen sikerült!
Nekem tetszik!
Nemes tett!
Nyerő vagy ebben!
Óriási elképzelés!
Örömöt szereztél nekem!
Ötletes!
Pompás!
Pontos vagy!
Remek, amit tettél!
Rendkívüli teljesítmény!
Ritka egyedi alkotás!
Semmi meg nem állíthat téged!
Szenzációs!
Szép munka volt!
Szép próbálkozás!
Szép, mutatós!
Szeretem a precízségedet!
Szeretetre méltó vagy!
Szívdobogtató az akaraterőd!
Szuper munka!
Szuper, amit tettél!
Támogatlak ebben!
Te csodálatos vagy!
Te egy gyöngyszem vagy!
Te egy igazi lovag vagy!
Te egy jó barát vagy!
Te egy kincs vagy!
Te élen jársz!
Te erre képes vagy!
Te fontos vagy nekem!
Te képes vagy erre!
Te megérdemelsz egy nagy ölelést!
Te nagyon okos, értelmes vagy!
Te őszintén kedves vagy!
Te páratlan vagy ebben!
Te vagy a csoda!
Te vagy a legjobb!
Te vagy a vidámság!
Tökéletes!
Tudtam, hogy megcsinálod!
Tudtam, hogy sikerül!
Tündéri vagy!
Tüneményes!
Tyű, de jó! Boldoggá tettél!
Ügyes!
Érdemes további újakkal kiegészíteni!
Készítette: az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” Óvodapedagógusok Országos Egyesület
Felelős kiadó: Nagy Jenőné