Fedezd fel magadban az örömöt!

Sugározd mások felé!
Egy mosoly jót tesz annak, aki adja, és annak is, aki kapja azt!
A nevetés gyógyír minden bajra, gondra. A tiszta szívből jövő nevetés feloldja a feszültségeket. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a rendszeres nevetés egész napra jó közérzetet teremt, növeli az immunrendszer védekező erejét.
A társas nevetés segíti az egészséges önbizalom kialakulását, javítja a kapcsolatokat.
Ha meg akarunk tanulni ok nélkül is jókat nevetni, akkor ennek legjobb módja, ha lélekben ismét gyermekké válunk.
„A gyerekek 300-szor, 400-szor is nevetnek naponta, ám felnőttkorra ez mindössze 15-re csökken.”
Olvasható Dr. Madan Kataria Éltető nevetés című könyvében.
Kisgyermekkorunkban még mindannyian tudtunk ok nélkül is nevetni. Érdemes felfedezni magunkban a gyermeki lelkületet, a vidámságot, a játékosságot, hogy ismét könnyen kacagjunk, szabadon áradhasson belőlünk a jókedvű nevetés.
Saját tapasztalatom szerint érdemes sok időt eltölteni
gyermekeink társaságában. A gyerekek, ha lehetőségük van, sokat nevetnek, csodálatos dolog részese lenni ennek.
A gyerekagykontroll tanfolyamokon mindig megtapasztalom, milyen csodálatos együtt nevetni, gyerekekkel és szülőkkel egyaránt.
Érezd jól magad, kezdődjön nevetéssel minden napod!

Itt a VAKÁCIÓ!

Pihenés, feltöltődés ideje!

A nyár kiválóan alkalmas arra, hogy kikapcsolódj, pihenj, és arra is, hogy éppen most kezdj bele életed legizgalmasabb kalandjába, egy AGYKONTROLL tanfolyam elvégzésébe. A rendszeres lazítás sok energiával tölt majd fel, segít megszabadulni a tanév fáradtságától, feszültségeitől.

Még mielőtt nekiindulsz a nyári kalandoknak, táboroknak, kirándulásoknak, érdemes eljönni gyerekagykontroll tanfolyamra. Sok-sok nyári sikert hozhat számodra ez a két nap.

Ha új közösségbe, táborba mész, segítségedre lesz abban, hogy könnyebben szerezz új barátokat, jó egészségben és jókedvűen táborozz.

Segít majd az elalvásban, felébredésben.

Sikeres lehetsz különféle játékokban, hiszen segítségül hívhatsz néhány különleges módszert ehhez, amit a tanfolyami két nap alatt sajátítottál el.

Amennyiben sportolsz, komoly segítséget kapsz.
Sportversenyek programozásával sokan értek már el nagyon szép sikereket, dobogós eredményeket.

A pozitív gondolatok és a lazítás mindig segít.

A különleges, nagyon hatékony 3ujj technika mindig kéznél lesz számodra, ha a legjobbat akarod kihozni magadból.

Érdemes az egészségedre is koncentrálni, hogy egész nyáron mindent megvalósíthass, amit csak elterveztél , jó megoldások jussanak eszedbe, minden helyzetben.

Néhány siker már végzett társaidtól, hogy kedvet csináljon neked, és minél többször eszedbe
jusson, te is képes vagy rá!

Csodálatos, élményekkel teli, szép nyarat kívánok Mindenkinek!

Sikerek:
“Táncversenyt programoztam. Párosban másodikak, csoportban első helyezettek lettünk! Mindenki nagyon örült!”

“Focimeccset programoztam.
Nyertünk és pontosan annyi gólt rúgtam, (2) amennyit elképzeltem.”

“Egyik nap az az érzésem támadt, hogy valamilyen fontos teendőmet nem végeztem el. Összetettem a 3 ujjam, azonnal rájöttem, hogy a hörcsögömet nem etettem meg.”

“Napról napra egyre jobban vagyok, könnyen elalszom. Egyre több barátom van, nagyon örülök, hogy elvégeztem a tanfolyamot!”

Közelgő tanfolyamainkat itt találod!

Okosodó

okosodo-2

a Generációk Házában!

Olyan 4., 5., 6. osztályos gyermekek jelentkezését várjuk, akik szeretnék megtapasztalni azt, hogy “tanulni jó”! A szerdai- 17.00-kor kezdődő foglalkozásokon a gyerekek új tanulási módszereket ismernek meg és olyan új képességeket, készségeket sajátítanak el, amelyek megkönnyítik számukra az iskolában támasztott óriási követelményeknek való megfelelést, segítik őket az eredményes, örömteli tanulásban!

A foglalkozások tematikájáról – igény esetén – bővebb felvilágosítást küldünk.

A foglalkozásokat Kovács Erika pedagógus, agykontroll oktató vezeti  alá a követezőket:
A foglalkozások 17-18 óráig tartanak . Első alkalom 2017. október 25. szerda
Köszönöm! Erika

Elérhetőségek: cser1ka.agykontroll@gmail.com

Tel.: +36 20 211 35 27

Szeretettel várunk!

 

Új iskolába megy a gyermekem…

Tanítványaim jelentős része megírta tegnap a 8 osztályos és a 6 osztályos gimnáziumok írásbeli felvételijét magyar nyelvből és matematikából.

Izgatottan vártam, hogy megnézhessem, milyen feladatokkal találkoztak.

Pedagógusként úgy találom, nagyon komoly feladatsorokat kell, rövid 45 perc alatt kiválóan végigcsinálni annak, aki tehetségének, irányultságának megfelelően tovább akar lépni, új iskolában, új közösségben magasabb szintű tudásra vágyik.

Mégis talán számomra a legfontosabb, szülőként és gyermek-agykontroll oktatóként azt gondolom, ott van a legjobb helyen a gyermekünk, ahol szeretetteljes, barátságos, biztonságos környezet veszi körül, ahol bátorítják.  Ahol mindez lehetőséget ad arra, hogy megnyíljon, hogy lélekben is gyarapodhasson, megerősödhessen.

Mindenkinek az kívánom, hogy megtalálja magának ezt a helyet!

Az új évben a szülők jelentős részének döntést kell hoznia. Ha nem a nagyobbik gyermek érkezett el éppen egy felvételihez, egy útelágazáshoz, akkor az éppen első osztályba készülő kisgyermeknek kell iskolát találni hamarosangyermekagykontroll.

Itt is arra helyezném a hangsúlyt, hogy olyan iskolát, tanító nénit válasszunk, ahol gyermekünk biztonságban érzi magát, bátran megnyilatkozhat, kiteljesedhet. Barátságos, szeretetteljes légkörben növekedhet. Hiszen az iskolába szeptemberben bekerülő kisgyermek még óvodás, így fontos, hogy kapjon lehetőséget, időt a játékra.

A gyerekek többsége örömmel készül az iskolába. Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennük. Fontos, hogy az iskolába készülő gyermek kérdéseit vegyük komolyan, válaszoljuk meg minél pontosabban.

Érdemes augusztusban a leendő elsős kisgyereket hozzászoktatni az iskolai ritmushoz. Érdemes korábban lefektetni, hogy időben tudjon ébredni szeptemberben is. Érdemes kicsivel előbb kialakítani azt a ritmust, amelyet iskolás napokon is követni kell.

Dicsérjük a cselekedeteit, tetteit.

Agykontroll oktatóként, ha megkérdezem a gyerekeket milyen dicsérő mondatnak örülnél, csak néhány, nagyon gyakran használt mondat kerül előtérbe.

Álljon itt most 100 dicsérő mondat gyerekeink számára:

Száz kifejezés megerősítéshez, elismeréshez, bátorításhoz

Bámulatba ejtő vagy!

Becsüllek ezért!

Bíztam benned!

Büszke vagyok rád!

Csúcs!

De figyelmes vagy!

Egyedi felfedező vagy!

Egyedi ötlet!

Eltaláltad!

Érdekfeszítő, amit mondasz!

Értékes elképzelés!

Ez a te jó utad!

Ez az! Helyes!

Ez derék!

Ez ésszerű!

Ez figyelemre méltó!

Ez gyönyörű!

Ez hihetetlenül jó!

Ez igen!

Ez jó ötlet volt!

Ez nagyon jó!

Ez pompás!

Ez tetszik nekem!

Ez tökéletes!

Ezért tisztellek téged!

Ezt jól csináltad!

Ezt nem gondoltam! Dejó!

Ezt vártam Tőled!

Fantasztikus!

Fáradhatatlanul dolgozol!

Felnézek rád!

Felvidítottad a napomat!

Győztes vagy!

Hallatlan erős vagy!

Hiszek a tettrekészségedben!

Hiszek az erődben!

Hurrá!

Izgalmas ez a véleményed!

Jé, micsoda eredmény!

Jó a terved!

Jó munka!

Jól sikerült!

Kimagasló teljesítmény!

Kitűnő alkotás!

Kreatív tevékenység!

Lelkiismeretes vagy!

Magával ragadó, amit csinálsz!

Meglátod, sikerülni fog!

Micsoda képzelőerőd van!

Milyen találékony vagy!

Most eltaláltad!

Nagyon jól gondolod!

Nagyon okos!

Nagyszerű!

Nagyszerűen sikerült!

Nekem tetszik!

Nemes tett!

Nyerő vagy ebben!

Óriási elképzelés!

Örömöt szereztél nekem!

Ötletes!

Pompás!

Pontos vagy!

Remek, amit tettél!

Rendkívüli teljesítmény!

Ritka egyedi alkotás!

Semmi meg nem állíthat téged!

Szenzációs!

Szép munka volt!

Szép próbálkozás!

Szép, mutatós!

Szeretem a precízségedet!

Szeretetre méltó vagy!

Szívdobogtató az akaraterőd!

Szuper munka!

Szuper, amit tettél!

Támogatlak ebben!

Te csodálatos vagy!

Te egy gyöngyszem vagy!

Te egy igazi lovag vagy!

Te egy jó barát vagy!

Te egy kincs vagy!

Te élen jársz!

Te erre képes vagy!

Te fontos vagy nekem!

Te képes vagy erre!

Te megérdemelsz egy nagy ölelést!

Te nagyon okos, értelmes vagy!

Te őszintén kedves vagy!

Te páratlan vagy ebben!

Te vagy a csoda!

Te vagy a legjobb!

Te vagy a vidámság!

Tökéletes!

Tudtam, hogy megcsinálod!

Tudtam, hogy sikerül!

Tündéri vagy!

Tüneményes!

Tyű, de jó! Boldoggá tettél!

Ügyes!

Érdemes további újakkal kiegészíteni!

Készítette: az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” Óvodapedagógusok Országos Egyesület

Felelős kiadó: Nagy Jenőné

 

 

 

 

 

 

 

Karácsonyi Meditáció 2015

karacsony 2015A tavalyi csodás közös élményre emlékezve idén is szeretettel hívlak egy közös karácsonyi meditációra Titeket.

Kérd meg valamelyik családtagodat, hogy olvassa fel neked a gyakorlat szövegét. Ezt a gyakorlatot elvégezheted karácsonyig többször is, és te is felolvashatod másoknak.

Helyezkedj el kényelmesen. Hunyd be a szemed és lazíts!
Sóhajts egy nagyot és nyugodj meg!
Ahogy meghallod a zene hangjait, saját tempódban, 3-ról 1-re módszerrel lazulj el.
Lazítsd el testedet és a lelkedet is!
Képzeld el magad kedvenc pihenőhelyedre!
Lazíts!
Most képzeld magad egy gyönyörű szép pihenőhelyre!
Itt áll a te karácsonyfád. Lásd, ahogy szeretteid, családtagjaid közelednek a karácsonyfa felé.
Üdvözöld őket! Fordulj feléjük szeretettel!
Kezedben karácsonyi gömböket tartasz. Figyeld meg a színüket, formájukat, díszítésüket is.
Mindegyik egy-egy karácsonyi kívánság.
Amikor minden családtagod megjelent a közös fánál, helyezd a gömböket egyenként a fa ágaira.
Figyeld meg, mit rejtenek. Kívánságok magadnak és családodnak.
Lehet, hogy egy- egy tárgy képe jelenik meg, lehet, hogy valamilyen érzés.
Bármi is az, fogadd teljes szívvel.
Minden kívánsághoz hozzáteheted, legyen az, ami mindannyiunk számára a legjobb!
Miután felkerült a fára az összes karácsonyi családi kívánság, gondolatban öleld meg szeretteidet és én egy különleges utazásra hívlak.
Egy tisztáson állsz. Csend és béke vesz körül.
A tisztáson ott áll egy csodálatos karácsonyfa.
Még sosem láttál hozzá hasonlót.
Ahogy ránézel, tudod, hogy mindenki odafér a fenyő köré – ismerősök és ismeretlenek: Ez a fa, Mindenki Karácsonyfája.
Lásd, ahogy emberek jönnek, örülnek a csodaszép fenyőnek.
Gondolatban fogd meg az érkezők kezét, és érezd, hogy örülsz, felszabadult vagy, és áramlik a szeretet az egész tisztáson!
Egy pillanatra hunyd le a szemed, és kívánj valamit!
Amikor gondolatban kinyitod a szemed, és körülnézel, azt látod, mindenki mosolyog!
Kívánj szép ünnepet!
Ezzel a jó érzéssel térj vissza most arra helyre, ahonnan elindultál.
Számolj magadban, saját tempódban 1-5- ig, és nyisd ki a szemed!

Egészségnap Győrladaméron

2015 egészségnap győrladamér
Idén első alkalommal volt a Győrladaméri Iskola Egészségnapi programjának része az agykontroll. Két korcsoportban ismerkedhettek meg a gyerekek új tanulási módszerekkel és lazítási technikákkal. A 3-4. osztályban a korosztály igényei szerint memóriafejlesztő és tanulásra hangoló mozgásos gyakorlatokkal foglalkoztunk. Később, a 7-8. osztályosokkal beszélgettünk a pozitív gondolkodásról, a lazításról és a tanulási nehézségekről. Mindkét alkalommal fogékony, tehetséges, jókedvű gyerekekkel találkoztam, akik hamar elsajátították az agykontrollos alapokat. Nekik és tanáraiknak sok sikert kívánok és remélem, hamarosan újra találkozunk!

 

Álomalapítás Európában


alomalapitas europaban

A Csepp a Tengerben Alapítvány szervezett találkozót 2015. augusztusában Balatonakaliban állami gondozott fiatalok és az őket körülvevő szakemberek és polgárok számára. A találkozón önkéntesek, nevelők, gyerekek, civilek és előadók egyaránt részt vettek az Európai Unió „Európa a Polgárokért” pályázatának és az érintett önkormányzatok támogatásának köszönhetően. Agykontrollos technikákkal már második alkalommal találkozhattak a gyerekek.
 
A teljes cikket itt es itt olvashatjátok.

Köszönöm, hogy veletek lehettem!
 

 

 

 

 

Nemsokára elsős leszek!

első nap a suliban

„ A tehetség ma gyakran a hiperaktivitás álarcában jelenik meg.
A világ leggyorsabb állata a gepárd, 110 km/ órás sebességgel tud futni.
A lusta oroszlán szemszögéből minden gepárd hiperaktív”
Dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus

Számtalan családban hosszas töprengés, vívódás előzi meg az iskolakezdés évét. Vajon menjen iskolába a gyerekem? Hova? Mi lenne a számára legjobb hely? Melyik tanító néni lenne a legjobb az ő egyéniségéhez? Iskolaérett a gyerekem? Okos, de bírni fogja? Számtalan hasonló kérdéssel találkoztam az elmúlt években.

A szülők számára nagyon komoly feladat ez, a gyerekek számára pedig ez az első év, amikor olyan intézménybe kerülnek, ahol a teljesítményük alapján ítélik meg őket. Napjainkban nagyon sokan megértették, hogy érdemes lelkileg is felkészülni az előttük álló tanév feladataira. Ebben nyújt segítséget az agykontroll gyerekeknek és szülőknek egyaránt.

A nyár végi és tanév eleji agykontroll tanfolyamokon ezért koncentráltabban foglalkozunk azzal, hogy a gyerekek nyugodtabbak, összeszedettebbek legyenek, jobban tudjanak figyelni az órán. Arra irányítjuk a figyelmünket, hogy tudják kezelni a felmerülő stresszes helyzeteket, magabiztosabbak, nyugodtabbak legyenek. Ezenkívül dolgozunk azon is, hogy új környezetben jó barátságokat tudjanak kialakítani, türelmesebbek legyenek és jó eredményeket érjenek el.

Íme segítségképpen néhány további olvasmány azoknak, akiket éppen a fenti kérdések foglalkoztatnak:

1. Az iskolakezdés nehézségei
2. Útikalauz iskolakezdéshez
3. Három fontos tanács a pszichológustól!
4. Mit jelent az iskolaérettség?

Szeretnél a tanfolyamokról többet megtudni?
TANFOLYAMOK GYEREKEKNEK

Csizmás Kandúr és Fabatka

Nyárzáró agykontroll tanfolyam

Nyárzáró agykontroll tanfolyamok gyerekeknek

Bár a gyermekagykontroll tanfolyamok mindig hasonló felépítést követnek, oktatónként, a csoport életkorát követve, vagy a gyerekek igényének megfelelően módosulhat a tananyag. A nyári tanfolyamokon igyekeztem figyelmet szentelni annak, hogy az alapok mellett gyerekek megtanulják azokat a technikákat, amelyek segítségével valóban ki tudják használni a nyár adta lehetőségeket. Fontosnak tartom, hogy a rendelkezésükre álló időben valóban pihenni tudjanak. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű nyugodt alvás, a stresszmentes időtöltés, az aktív testmozgás és a megfelelő táplálkozás. Ez a legalkalmasabb időszak arra is, hogy lassan megalapozódjanak bennük az elkövetkező évi célok és lassan megtalálják, hogy mi az az érdeklődési terület, hobbi, sportág ami igazán boldoggá teszi és megerősíti őket.

Hamarosan itt az utolsó júliusi tanfolyam, amely a Szebb Életért Központban lesz. Ilyenkor gyakran tekintek vissza az évre, hiszen szeptemberben az iskolakezdéssel együtt újabb kihívás veszi kezdetét. Idén, egyik kedvenc helyszínem, a győri Gyermekek Házában tartott tanfolyamok mellett néhány kiváló tanfolyamszervezővel dolgozhattam új helyszíneken, többek között Lipóton, Budapesten és Albertirsán is.  Egy gyerekbarát, szép helyszín rengeteget tesz hozzá a tanfolyam hangulatához, így volt a Csizmás Kandúr játszóházban és az elmúlt hétvégén a Fabatka Gyermekházban is, ahol a nagy meleg ellenére is csodálatosan éreztük magunkat!

Stílszerű helyszínen, a Szebb Életért Központban tartom az évzáró agykontroll tanfolyamot, amelyet egy pár hetes szünet követ majd. Nyár végén, augusztus utolsó két hetében kezdődnek majd azok a kurzusok, amelyeken az iskolára való felkészülésé lesz a főszerep. Ahogy minden évben, ilyenkor annak szentelünk figyelmet, hogy a nyári időszakban szerzett élményeket és az eltöltött szünidőt egy aktív, hasznos munkaszakasz követhesse. Ezért nem csak tanulási technikákat tanulunk, hanem arra is fordítunk időt, hogy a gyerekek testi-lelki felkészülését segítsük az új tanév előtt.

Köszönöm a gyerekeknek és szülőknek, nagyszülőknek a tanfolyamokon eltöltött csodálatos pillanatokat és hálás vagyok szervezőimnek, hogy lehetővé tették őket. Jó, hogy vagytok!

Várlak Titeket a Szebb Életért Központban jövő héten vagy nyár végétől újra sok-sok izgalmas helyszínen!